18. május, 2019Igehirdetések No comments

   Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz:

   „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”

   Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”

   Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!

   Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.

   Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”

                                                      János Evangéliuma 14, 7-14

   Néha mi is úgy járunk másokkal, mint Fülöp apostol Jézussal. Azt hisszük, hogy ha valakivel huzamosabb időtt együtt töltünk, akkor megértettük a teljes életének a lényegét. Az igazság inkább abban áll, hogy a másikról csak azt tudtuk meg, amit magáról meglátni engedett. Ugyanakkor vannak olyan előre gyártott mintáink, amelyek segítségével megítéljük a másikat. Nem azt látjuk meg benne, amit magáról meg akar mutatni, hanem azt, amit már előre kigondoltunk róla. És ha mindig előítéleteink visszaigazolását keressük, akkor valószínű, hogy csak felszínesen törekedtünk a másik megismerésére.

   Fülöpnek hihetetlennek tűnik, hogy Jézuson keresztül már találkozott az Istennel. Valószínű az ószövetségi minták éltek benne, ahol Istent nem lehetett élve meglátni. Mózes a csipkebokor előtt le kellett vesse a saruit. Ábrahám csak az Isten átsuhanását érezte meg, de nem mert Vele szembenézni.

   Isten közelsége néha lebénítja az embert és a tudatát. Mivel felfoghatatlannak hiszi, ezért nem is tud ráfigyelni. Antoine de Saint-Exupéry valamit megsejtett ebből a titokzatos isteni jelenlétből. A kis herceg című művében feltárja az igazi látásnak a titkát: “Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Azt hiszem a szívünkkel kell kezdjük Istennek a megismerését. A sivatagi atyák rájöttek arra, hogy vágyaink, szenvedélyeink, érzéseink Istenről sugallnak valamit nekünk. Kevesen hallgatunk az érzéseinkre. Egyesek megrettennek a harag érzésétől és azt gondolják, hogy ha elfojtják azt, csak akkor lesznek igazi keresztények. Pedig lehet, hogy korábbi megsebzettségükről akar elárulni valamit. Gyermekkori sebzettségemről, vagy valakinek túl nagy hatalmat engedtem meg magam felett. Ebben az esetben a harag lehet az az erő, amely segít megszabadulni mások szerencsétlen befolyásától, és megnyitja a szívemet Isten előtt. Ott, ahol a legnagyobb problémám rejlik, ott rejtőzik a legnagyobb esély is, ott lakozik a kincsem is. (Anselm Grün: A mennyország benned kezdődik). Fülöp problémája a lelki vakság volt, de abból kiindulva megismerhette az Atyát, akinek a Fiú az igazi képmása.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…