6. október, 2019Igehirdetések No comments

    Abban az időben az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.”

   Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek.

   Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: »Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz.« Nem ezt mondja-e inkább: »Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?« S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait?

   Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.”

                                                                    Lukács Evangéliuma 17,5-10

   Ennek a fejezetnek a címe: A hit. Vajon miért kellett kérjék az apostolok Jézustól hogy növelje bennük a hitet? Szerintem azért, mert a hit nem automatikusan működik. Sokan azt gondolják, hogy elégséges csak egy keveset hinni, vagy alkalom adtán a hitükkel is foglalkozni. Valahogyan ahhoz az asszonyhoz hasonlítanak, akinek az orvosa felírt vagy öt féle vérnyomás elleni gyógyszert, és mivel elfelejtette bevenni őket, ezért vasárnap akarja pótolni mind a harmincötöt.

   A zsidókhoz írt levelében Szent Pál a következőket mondja a hitről: Szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés abban, amit nem látunk. (Zsid 11,1) Ezt a mondatot azonban nehéz eredetiből mai nyelvre fordítani. Ahány fajta bibliafordítás, annyiféle magyarázatot találunk meg róla. Tulajdonképpen a hit meghatározásával van dolgunk. Egyes fordítások a hangsúlyt a hitre fektetik, mint alapra, mások pedig a reményből eredeztetik a hitet: a hit reményeink szilárd alapja, vagy a hit a remélt dolgok alapja, vagy a hit pedig alapja annak, amit remélünk. Amit ma hitnek nevezünk azt a görög hétköznapi nyelven a bizalommal hozza összefüggésbe, illetve a másokkal szembeni töretlen hűséggel kapcsolják össze. Amikor újszövetségi értelemben beszélünk a hitről, akkor elsősorban a Krisztus iránti bizalmunkat fejezzük ki. Tehát, ha a hit terén gyengülést tapasztalunk, akkor mi magunk vagyunk a gyenge láncszemek. Ennek a hitnek az alapja, tehát Krisztus. Ez az alap nem egy lezárt, súlyos dologhoz hasonlít, hanem inkább egy nyitottság Krisztus és embertársaink felé.

   A másik igen fontos eleme ennek a meghatározásnak a remény. Ezt mostani értelemben várakozásnak szoktuk nevezni. A remény egy aktív tevékenységre mutat, amely önálló, nem tőlünk függő valami.

   A másik igen fontos kifejezés: a hit a remény alapja. Egy szilárd viszonyulás Jézushoz. A hit és a feltétlen bizalom elválaszthatatlanok egymástól. Mindkettő a találkozásban testesül meg, arca van, ennek a találkozásnak köszönheti a szilárdságát, hűségét.

   Itt azonban Jézus nem ad egy pontos meghatározást a hitről. Hasonlatával azt szeretné kifejezni, hogy nem a hitnek a nagysága a legfontosabb, hanem a létezése. A hit bármennyire is kicsi, közreműködést jelent Istennel. Az Úr és a szolga közti viszonynak az ábrázolása nem egy szerencsés hasonlat, mert egy rossz szájízet hagy maga után. Krisztus más helyen jó pásztorról, irgalmas atyáról beszélt. Itt inkább az alázatos magatartásra akarja fektetni a hangsúlyt. Hiszen a szabad embernek valamilyen joga mégis származik a szolgáltatásaiból. A hívő ember azonban nem kérkedik a tetteivel, mert azokat Istennek és Istenben vitte végbe. A hit ajándék, ami azt jelenti, hogy önmagában minden elkötelezettségnél, odaadásnál nagyobb, nincs ellenértéke, nem fizethető meg. Aki vele közreműködik, az kell tudja, hogy nem a saját érdemének köszönheti a teljesítményét. A hit által közelebb kerülünk Istenhez, ezért nem szerencsés az úrról és szolgáról szóló hasonlat.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom