4. december, 2019Igehirdetések No comments

   Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította.

   Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét.

   Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?”

   Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?”

   „Hét, és néhány apró halunk” – felelték.

   Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.

                                                                      Máté Evangéliuma 15,29-37

   Jézus küldetésének célja és energiaforrása az Atya. Mindenben az Atya akaratát kereste és cselekedte. Egy statikus Jézus képpel találkozunk. Jézust nem az állandó tevés, sürgés-forgás jellemezte, hanem a kiegyensúlyozott cselekvés. Ebben mindig megtartotta a tisztes mértéket a pihenés, ráhangolódás és a cselekvő tevékenység között. A legtöbb idejét azonban mindig az Atyával töltötte. Érdekes, hogy nem Ő megy az emberekhez, hanem az emberek menekülnek hozzá, mert rajta keresztül érezték meg az Atya vonzását. Jézus akkor is a megváltás művét folytatja, amikor látszólag pihen, elmélkedik. Számára nem az állandó tevékenység a mérvadó, hanem az elmélyülés, a csendes, de hatékony evangélizáció. Nincs szüksége különösebb reklámra, cégérre, hanem a centripetális erőhöz hasonlóan, maga felé vonza az embereket bajaikkal együtt.

   Nem kis jelentősséggel bír az a tény, hogy nem temetkezik magába, hanem még az önfeledt pillanatiban is képes a helyzet realitásához kapcsolódni. Látja, tudja, hogy ez embereknek eledelre van szükségük. Bár egy zaránoklat nem gasztronómiai utazást jelent, mégis a lelki élethez is szükséges a megfelelő táplálkozás. Az emberek éhesek és elcsigázottak voltak. Étlen elküldeni őket szeretetlenség lett volna. Nem állt sok étel az apostolok rendelkezésére, de lehetőségük volt dönteni: megosztják a kevesüket a többiekkel, vagy a maguk kis körében fogyasztják el. Az első lehetőség nemcsak a csodát hozza létre, hanem valamit megmutat Jézus titokzatos testéből, az Egyházból, és az Oltáriszentségből. A második lehetőség elzárja a hit továbbfejlődését, szegmentálódik, erőteljesen elszigetelődik. Csakis ennek a kifelé ható tevékenységnek köszönhető a hit megtapasztalása. Enélkül csak üres tanítás, okoskodás szintjén ragadt volna le a találkozás. Ezáltal már előrevetítődik az a communio, amely Krisztus híveinek egységét jeleníti meg, az egység egyetemes szentségévé növi ki magát.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…