11. július, 2018Publicisztika No comments

   Jézus találkozik egy emberrel – egy fiatalemberrel –, aki térden állva kérdezi tőle, hogyan nyerhetné el az örök életet (vö. Mk 10,17–21). Ebben a kérdésben benne van a minden ember létezése előtt álló kihívás – mely bennünket is érint –: vágy a teljes, végtelen életre. De mit tegyünk, hogy elérjük? Milyen úton jutunk el hozzá? Hogy igazán éljünk, hogy nemes életünk legyen… Megannyi fiatal próbálkozik „élni”, de aztán csak elpusztítják magukat, mert mulandó dolgok után futnak.

   Némelyek azt gondolják, jobb kioltani ezt az ösztönt – az életösztönt –, mert veszélyes. Szeretném elmondani, főleg a fiataloknak, hogy a legveszélyesebb ellenségünk nem a konkrét problémák, bármennyire komolyak és drámaiak legyenek is: az élet legnagyobb veszélye egy rossz alkalmazkodási szellem, mely nem szelídség vagy alázat, hanem középszerűség, kishitűség. Az atyák kislelkűségről (oligopszükhia) beszélnek. Damaszkuszi Szent János meghatározása szerint: „félelem egy cselekedet megtételétől” (A helyes hit pontos kifejtése, II,15); Klimakhosz Szent János hozzáteszi, hogy „a kislelkűség gyermeteg lelkiállapot olyasvalaki lelkében, aki már nem fiatal” (A lépcső, XX, 1, 2). Egy középszerű fiatal rendelkezik-e jövővel, vagy nem? Nem! Egyhelyben marad, nem fejlődik, nem lesz eredményes. Középszerűség vagy kishitűség. A mindentől félő fiatalok: „Nem, én ilyen vagyok…” Az ilyen fiatalok nem haladnak előre. Szelídség, erő, és semmi kishitűség, semmi középszerűség! Boldog Pier Giorgio Frassati – egy fiatalember –, azt mondta, hogy élni kell és nem vegetálni. ( Vö. Levél Isidoro Bonininek, 1925. február 27.) A középszerűek csak úgy elvannak. Erővel kell élni az életet! Kérnünk kell a mennyei Atyát, hogy adja meg a mai fiataloknak az egészséges nyugtalanság ajándékát. Amikor otthon a családotokban az anyuka és apuka azt látják, hogy fiatalkorú gyermekük egész nap csak üldögél, azt gondolják: „Úgy látszik, beteg, biztos, van valami baja”, és elviszik az orvoshoz. A fiatal élete előrehaladás, nyugtalanság, egészséges nyugtalanság, képesség arra, hogy ne elégedjen meg egy szépség nélküli, szürke élettel. Ha a fiatalok nem fognak igazi életre éhezni, kérdezem, mi lesz az emberiséggel? Ha a fiatalok a fenekükön ülnek és nem nyugtalanok, mi lesz az emberiséggel?

   Az evangéliumban szereplő férfi kérdése, melyet hallottunk, mindannyiunkban ott él: hogyan találhatunk rá az életre, a bőséges életre, a boldogságra? Jézus így válaszol: „ismered a parancsokat” (Mk 10,19), és idéz egy részt a tízparancsolatból. Ez pedagógusi eljárás, amellyel Jézus egy konkrét helyhez akar vezetni; már a kérdéséből világos ugyanis, hogy annak a férfinak nem teljes az élete, többet szeretne, nyugtalan. Mit kell tehát megértenie? Azt mondja: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúkoromtól fogva” (Mk 10,20).

   Hogyan lépünk át az ifjúkorból a felnőtt érettségbe? Akkor lépünk át, amikor elkezdjük elfogadni saját korlátainkat. Akkor válunk felnőtté, amikor relativizáljuk magunkat, és tudatosítjuk „azt, ami hiányzik” (vö. Mk 10,21). Ez az ember kénytelen elismerni, hogy mindazzal, amit meg tud „tenni”, nem tud átlépni egy bizonyos „határt”, nem tud egy bizonyos szint fölé kerülni.

   Milyen jó embernek, férfinak és nőnek lenni! Micsoda nagy érték a létünk! Mégis van egy igazság, amelyet az utóbbi évszázadok történelmében az ember gyakran elutasított, aminek tragikus következményei lettek: korlátainak igazsága.

   Az evangéliumban Jézus mond valamit, ami segíthet nekünk: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni” (Mt 5,17). Az Úr Jézus teljességet ajándékoz, ezért jött. Annak a férfinak el kellett érkeznie az ugrás küszöbéhez, ahol fel tud hagyni azzal, hogy önmagáért, saját tetteiért, saját javaiért éljen, és – épp, amiért hiányzik neki a teljes élet – el tud hagyni mindent, hogy az Urat kövesse. [„A szem a világosság számára teremtetett, a fül a hangok számára, minden dolog a saját céljára, a lélek vágya pedig arra, hogy Krisztus felé lendüljön” (Nikolaosz Kabaszilasz: Élet Krisztusban, II, 90)] Ha jól megnézzük, Jézus végső – mérhetetlen, csodálatos – felszólításában nem a szegénység, hanem a gazdagság, az igazi gazdagság javaslatát találjuk: „Egyetlen dolog hiányzik neked: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, és így kincsed lesz a mennyben, aztán jöjj, és kövess engem!” (Mk 10,21).

   Ha valaki választhat az eredeti és a másolat között, ki választaná a másolatot? Ez tehát a kihívás: megtalálni az életből az eredetit, és nem a másolatot. Jézus nem pótlékokat kínál, hanem igazi életet, igazi szeretetet, igazi gazdagságot! Hogyan követhetnének minket a fiatalok a hitben, ha nem azt látják, hogy mi az eredetit választjuk, ha azt látják, hogy megelégszünk a félmegoldásokkal? Szomorú dolog félig sikerült keresztényeket látni, hadd mondjam azt: „törpekeresztényeket”, akik egy bizonyos termetig nőnek, aztán megállnak, összezsugorodott, zárt szívű keresztények. Szomorú ezt látni. Szükségünk van valakinek a példájára, aki arra hív, hogy menjek „tovább”, keressek „többet”, fejlődjenek egy kicsit. Szent Ignác ezt „magis”-nak hívta, ez „a cselekvés tüze, buzgósága, mely felrázza a bóbiskolókat”. [Beszéd a Jézustársaság 36. Általános Rendgyűléséhez, 2016. október 24.: „A magisról, arról a többről van szó, amely arra indítja Ignácot, hogy folyamatokba kezdjen, kísérje azokat, és kiértékelje azok valós hatását az emberek életére, akár hitbeli kérdésekben, akár az igazságosságot vagy az irgalmat és szeretetet érintő kérdésekben.”]

   Az út ahhoz, ami hiányzik, azon keresztül vezet, ami van. Jézus nem megszüntetni jött a törvényt vagy a prófétákat, hanem teljessé tenni. A valóságból kell kiindulni, hogy megtegyük az ugrást abba, „ami hiányzik”. A megszokottat, a rendeset kell fürkészve vizsgálnunk, hogy megnyíljunk a rendkívülire.

   E katekézisek során keresztényként olvassuk majd Mózes két törvénytábláját, Jézus kezét fogva, hogy az ifjúkor illúzióitól átlépjünk a mennyei kincshez, őmögötte járva. Felfedezzük majd mindegyik törvényben – melyek ősi és bölcs törvények – a mennyei Atya által kitárt ajtót, hogy az Úr Jézus, aki keresztülhaladt rajta, elvezessen minket az igazi életbe, az ő életébe, Isten gyermekeinek életébe.

Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Magyar Kurír

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…