Az első keresztény közösség étkezéssel kapcsolatban ünnepelte az Eucharisztiát, ahogy az utolsó vacsorán történt. Ebben a formában a kenyérrel végzett szertartás ,,étkezés előtt” volt, a kehellyel végzett szertartás pedig ,,étkezés után”.

   Szent Pál idejében már úgy látszik, ogy a két cselekmény közvetlenül kapcsolódott egymáshoz. Az eucharisztikus önneplést veezető személy vette a kenyeret és a kelyhet és szétosztotta az átváltoztatott adományokat. Az Eucharisztia bemutatása így aztán már elkülönült az étkezéstől. Előbb az Eucharisztia bemutatása, utána az étkezés következett.

   A következő mozzanat az volt, hogy mivel az Eucharisztia bemutatása elkülönült az étkezéstől, az étkezés el is maradt. Elsősorban a gyakorlati nehézségek miatt. Az egyre növekvő közösségeket nehéz lett volna kiszolgálni (az apostoloknak már az ők idejükben diakónusokat kellett választaniuk erre a célra). Így a gyülekezet jellegét már nem a közös lakoma együttese határozta meg, hanem a közös imáé, az Istenhez intézett együttes könyörgés. Az eucharisztikus gyülekezet imaösszejövetel lett. Már csak egyetlen asztal állt ekkor a gyülekezetben, amelynél az ,,elnöklő”, ahogy Jusztinusz vértanú nevezi, elmondta a kenyér és a bor adománya fölött a hálaadó imát. Így volt a II, század közepéig.

   A II. század közepétől hozzáadásként jelentkezett a Szentírás olvasása a vasárnapi eucharisztikus ünneplés első felében. Így az Eucharisztia bemutatása előjátékaképpen mindenütt kiegészült ezzel a zsinagógiai szokással. Persze ezt az olvasást nem tekintették még az elküvetkező századokban sem úgy, mint ami szükséges az Eucharisztia bemutatásához tartozik. Egyes helyeken elválasztották tőle. Még a XII. században is találkozunk ilyen gyakorlattal.

   Érdekes tény az, hogy századokon át szabadon állították össze a szentmise szövegeit és nem kiforrott, teljesen egyöntetű liturgia. Konstantin császár rendelete következtében, amikor nagy tömegek kezdtek az Egyházba áramlani, már szükségessévált a liturgia szorosabb szabályzása, ez azonban nem azt jelentette, hogy ez egyetlen központból történt, hanem minden egyes pátriárkátus saját kezdeményezésére. Innen van eredete annak a sok egymástól különálló és különböző rítusú liturgiának. Persze nyugaton leginkább a római rítus terjedt el.

   A szentmise liturgikus formájának és szerkezetének bővebb fejlődését, az egyes alkotóelemek elemzését fogjuk látni.

   A szentmise szerkezetében a lelkiélet teljes megnyilvánulását véljük felfedezni. Az aszkétika a tökéletesség három útját különbözteti meg a lelki életben: a tisztulás, megvilágosodás és az egyesülés útját. A szentmise felépítése is ezt a három utat tükrözi vissza: a bűnbánati aktus a megtisztulás útját, a szentáldozás az egyesülés útját.

   Mindezzel pedig állandóan a lelki élet tennivalóira figyelmeztet: meg kell tisztulnunk állandóan, mert az élet szennye ránk tapad; állandóan táplálnunk kell magunkat az ige kenyerével, hogy Krisztust erényeibe tudjuk öltözni és abban megmaradni; és a szentáldozásban talákoznunk kell vele, hogy jó barátokként egymáséi lehessünk.
Minden szentmise tehát a lelki élet foglalata is, és így komoly lelki életre ösztönöz és nevel. Így lett a lelki élet hathatós eszköze. Ezért nem mulaszthatják el a lelki életet élő emberek.

   Istenem, mikor belépek templomodba, szeretném, ha föl tudnék emelkedni a világ fölé, kiszakadni megszokott környezetemből. Szeretném, ha hétről hétre változnék, hogy a kövdetkező hét már ne olyan legyen, mint az előbbi hibáimmal, gyarlóságaimmal együtt. Értünk és miattunk van ez az áldozat, hogy elmélyüljünk a te szeretetedben és odaadásodban. Segíts belevetnem magam Szíved mélységeibe!

Forrás: –Exc., Ft. Tamás József püspök – Csúcs és forrás

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…