Zsidó kifejezés, amit átvettünk mi is a liturgiában. Héber szógyökér, amelynek qdverbiuma ez a kifejezés, szilárdságot, megbízhatóságot, biztonságot jelöl. Áment mondani azt jelenti, hogy valaki igaznak tartja azt, amit az imént mondtak, jóváhagyja a javaslatot. Ezért mondja Szent Ágoston: ,,Áment mondani, aláírást jelent.” Ezt a szót magyarul úgy legyennel fordítják, ami nem adja vissza pontosan az értelmét, mert nem csak egyszerű óhajt fejez ki, ahogy láttuk, hanem bizonyosságot.

   A zsidó istentiszteleti kultuszba nagyon korán belekerült ez a kifejezés. Már a Mtörv leírja, hogy a szövetség liturgikus megújításkor vállalt elkötelelezettségét a nép e szóval fejezi ki (27, 15-26, Neh 5, 13). Sok helyen találkozunk vele.

   Az Újszövetség is átveszi, főleg az apostoli levelek gyakran használják (Róm 1, 25; Gal 1, 5; Pét 3, 18; Zsid 13, 21; Jel 22, 20-21 stb.)
Nem csoda, ha a liturgiába is belekerült. Egy III. századi papirusztöredék ezt írja: ,,Amikor mi az Atyát, a Fiút és a Szentlelket imádjuk, az egész teremtett világ ráfelel énekünkre: Ámen, Ámen. Hatalom és dicséret minden jó egyetlen osztogatójának. Ámen.

   Mire tanít minket ez a szócska, amely nemcsak egyszerűen óhajt, hanem bizonyosságot fejez ki, s melyet oly gyakran használunk a liturgiában?

   Minden imádságunk olyan legyen, hogy valóban rá lehessen felelni az Áment. Ismerjük az aszkétikából, hogy a jó imádságnak öt eleme van. Mégpedig:

– hittel, bizalommal kell imádkozni, ahogy Jak 5, 15 mondja: ,,A hitből fakadó imádság lesz üdvére az embernek.”; alázatosan és tisztelettel kell imádkozni, mert Isten a kevélyeknek ellenáll (Jak 4, 6);

– figyelemmel és összeszedettséggel kell imádkozni, ahogy Jézus mondja: ,,Amikor imádkoztok, ne a szót szaporítsátok, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást.” (Mt 6, 7);

– állhatatosan és kitartóan kell imádkozni, ahogy Jak 1, 5 mondja: ,,Egy cseppet se kételkedjék, mert aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyet fölver a szél és ide-oda hány. Ne gondolja az ilyen ember, hogy valamit is kap az Úrtól.”;

– Isten akaratába megnyugodva kell imádkozni, amint az Úr tanította: legyen meg a te akaratod. Csak az így végzett imára lehet rámondani az Áment. Csak az ilyen imára feleli visszhangként a menny is az Áment.

– Az én imámra rá lehet mondani mindig az Áment? Megfelel-e a jó ima feltételeinek?

   Egész életünknek is olyannak kell lennie, hogy arra is rá lehessen mondani az áment. Nem ismeretlen előttünk az a gondolat, hogy a keresztény ember egész életének imádsággá kell válnia. Nemcsak imádságunkat, de tettünket is Isten dicsőségére kell tennünk. Életünkben, testünkben is meg kell dicsőítenünk az Istent (1Kor 6, 20). Ezért mondja Loyolai Szent Ignác: ,,Isten és a lélek közé semmit se tegyünk”.

   Ismeretes a magyar irodalomból, költészetből a híres tihanyi echó, visszhang. Azt mondják, hogy az utóbbi időben nagyon meggyengült, régebb sokkal erősebb volt. És ez azért van, mert az apátsági templom és a hegy közé emeletes villákat építettek. Isten és a lélek kapcsolatában is így van ez: mihelyt Isten és a lélek közé mi is odahelyezünk valamit, sőt minél több dolgot helyezünk oda, annál inkább halványodik el a dicséret és a hála. Mindent, ami az Isten és a lélek közé akar beférkőzni, el kell távolítani. Ez a nagy keresztényi feladat.

   Életem olyan-e, amelyre el lehet mondani az Áment, olyan-e az, amilyennek lennie kell, amilyent Isten kíván?

   Minden liturgikus imánk végén az Ámen arra figyelmeztet, hogy rá lehessen mondani az Áment, és majd maga az Úr mondja rá.

   Jézusom, téged a Szentírás Ámen-nek nevez, Te vagy az Isten Ámenje, Igenje. Bárcsak én is veled együtt Isten igenje lennék! Bárcsak úgy tudnék imádkozni és élni, hogy nyugodt lélekkel rá lehessen mondani az Áment. Hányszor kimondom imáim végén e szót! Ha rágondolnék értelemmel, nem merném kimondani. Taníts meg, Uram imádkozni és helyesen élni!

Forrás: – Exc., Ft. Tamás József püspök – Csúcs és forrás

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…