Mint minden imádságunk, úgy a szentmise is keresztvetéssel kezdődik.

Története.

   Már az őskeresztények idejében a hívek liturgikus életének eleme volt a Jézussal való közösség megjelölése. Az őskeresztények erről a jelről ismerték meg egymást. Annyira közhasználatúvá lett aztán , hogy őket az idegenek keresztimádóknak is csúfolták. Az első keresztények idejében a jobb kéz hüvelykujjával a homlokra vetették a keresztet. Tertullianus így mondja: fortem crucis signaculo terimus – a homlokot a kereszt jelével jelöljük. Aranyszájú Szent János azt említi, hogy más testrészeket, így a szájat, mellet, szívet, sőt a beteg testrészeket is jelölték kereszttel.

  A keleti egyházban a VIII. századtól az úgynevezett görög kereszt használata terjedt el, amelynek két formája volt. Az egyik a kis keresztvetés, amit az egymáshoz tett első három ujjal vetettek a homloktól a mellig, jobb válltól a bal vállig. A másik a nagy keresztvetés, ugyanilyen formában, de meghajolva a lábfejtől kezdték, a homlokig és jobb válltól a bal vállig. Ma is ezeket használják.

   Nyugaton a bencés szerzetesek hatására alakult ki a keresztvetés a VIII. század végén. Kiegyenesített és zárt öt ujjal vetették a keresztet Jézus öt szent sebe tiszteletére (öt ujj). A másik külömbség a keletiekkel szemben, hogy előbb a bal, utána a jobb váll következik, talán a megkülönböztetés jeléül.

   Nyugaton az egy ujjal történő őskeresztény keresztvetés is megmaradt a szentmisében, az evangélium olvasásakor, azután a keresztelésnél, bérmálásnál, valamint a zsolozsma végzésénél.

Jelentése.

   A keresztvetés a legszentebb hitjel. Mint ahogy a gépkocsikon is rajta van az országjelzés, amiről már a kisgyermekek is felismerik, hogy melyik országból való, úgy ilyen országjelzés rajtunk, hogy Jézuséi vagyunk. De nemcsak ennyi mondanivalója van.

   A homloktól mellig, bal válltól jobb vállig terjedő keresztvetés átfogja egész életünket. Mint ahogy a postára feladandó csomagot a spárga átfogja és összetartja, amely nélkül az szétesne. A homlokunk, ahonnan elindul a keresztvetés, az értelmet, a legnemesebb emberi képességünket jelenti. A mell vagy a szív, ameddig levisszük kezünket, a szeretet vagy az akaratot jelképezi. A kezek pedig a munkát, amely be kell töltse életünket. A kereszt, amit rajzolunk, ezt a három dolgot köti össze, mert ezeknek együtt kell lenniük. Értelmünkkel is, szívünkkel is, mindennapi munkánkkal is Istent kell keresnünk, és megdicsőítenünk, a Szentháromságot.

   A szentmise kezdetén levő keresztvetésnek van egy sajátos jelentése is. Zenei nyelven szólva, megszólaltatja az alaptémát: Jézus áldozatában veszünk részt. Tudósítani akarja részvételi szándékunkat: a Szentháromság egy Isten nevében jöttünk össze, akinek Jézus Krisztusban megvalósult üdvösségszerző misztériumát akarjuk megünnepelni. A keresztvetés négy mozdulata gondolatban összeköti a négy égtájat. A kereszt jele így nemcsak minket kapcsol bele a legszentebb áldozatba, hanem az egész világot is. Minden szentmise az egész Egyházért, az egész világért van, sőt minden mise – Teilhard de Chardin kifejezésével élve – valamiképpen ,,kozmikus mise”.

   Amikor keresztet vetek, megáldom magamat. S ez a jel figyelmeztetés és kegyelmi tudatosítás számomra. Figyelmeztet, hogy értelmem, szívem, minden munkám legyen az Istené. Kegyelmi tudatosítás a szentmise kezdetén, hogy Jézus áldozatából bőségesen meríthetek, és merítsek is.

   Egy alkalommal, amikor egy fiatal lány felkeresett, hogy katolikus akar lenni, mint mindig, akkor őt is kivallattam, hogy miért akar az lenni, hogy került kapcsolatba vallásunkkal, mit tud már belőle. Akkor mondotta büszkén, hogy ő már tud keresztet vetni, és mutatta is, de ez a mellén olyan kézmozdulat volt, mint a macskakaparás. Arra a kérdésre, hogy hol tanulta, azt mondta, hogy többször járt be a templomba, és ott látta az emberektől. Furcsa ez egy kicsit! De nem így van? Aki azonban így veti a keresztet, azt biztos, hogy semmire sem fogja emlékeztetni. Én hogyan szoktam a keresztet vetni? Az első keresztények mondták: ,,a kereszt jelébe burkolózunk”. Mi, amikor keresztet vetünk, mire gondolunk? Semmire?

   Jézusom, Te megszentelted a keresztet, s a bitófából üdvösségünk legszentebb jelét faragtad. Add, hogy mi is megbecsüljük és szívesen rajzoljuk magunkra a hála jeléül is és figyelmeztetőül is.

Forrás: –Exc., Ft. Tamás József püspök – Csúcs és forrás

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…