1. július, 2018Igehirdetések No comments

   Abban az időben amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.

   Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából.

   Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot.

   Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”

   Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy?” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen.

   Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.

                                                        Márk Evangéliuma 5, 21-43

   A vérfolyásos asszony meggyógyításának törétnete és Jairus lányának feltámasztásának a története azt az érzést táplálja bennünk, hogy a csodák automatikusan működnek. A vérfolyásos asszonynak nagy volt a bűntudata és a szégyene. Nem mert nyilvánosan járkálni, csak akkor mozdult ki a komfortzónájából, amikor megjelent a tömeg. Azzal a tudattal ért Jézushoz, hogy ezáltal őt is beszennyezi. Csak akkor tisztul le benne a gyógyulás hogyanja, amikor Jézus szóba állt vele. Megértette, hogy Jézus mindenkit egyformán szeret, nem válogat. Ugyanakkor kiderült, hogy Isten mindenkit személy szerint ismer.

   Jairus leányának a feltámasztása már sokkal személyesebb. Jézus a nevén szólítja a meghalt lányt. A környezete szinte kigúnyolja, hiszen mindenki tudta róla, hogy már meghalt. A hit ott kezdődik, amikor az értelem, az emberi tudás, és a lehetőségek határaihoz értünk. Isten akkor is meg tud oldani egy betegséget és bajt, amikor emberi erőforrásiank csődöt mondtak.

   Jézus arra kérte a lány környezetét, hogy adjon neki enni. Az emberek a csoda hatására megszoktak feledkezni embertársaikról. Annyira elvarázsolja tudatukat, hogy már nem érzékelik e környezetüket. Azt gondolják, hogy minden szép esemény értük történik. A csoda végső soron nem a dolgokban, hanem az emberi szívekben történik. Pontosan ezért nem tudták egyesek elfogadni Jézus csodáit, mert nem úgy történtek, ahogyan az előírások megkövetelték. Olyan személyeket érintett és gyógyított meg, akik az előírások szerint tisztátalanok voltak, és megszegték a szombati pihenőnapot.

T. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

 

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…