16. április, 2019Igehirdetések No comments

   Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette:

   „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták kiről mondta ezt.

   A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél?” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belé szállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!”

   Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.

   Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja öt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”

   Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted,” Jézus ezt felelte neki: „Életedet adod értem? Bizony bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”

                                           János Evangéliuma 13, 21-33.36-38

   Az árulás minél közelebbi személytől indul el, annál fájdalmasabban érinti a lelkünket. Valószínű már sokan tapasztaltak Júdáshoz hasonló árulást az életükben. Ilyenkor a mi lelkünk is megrendült. Olyan személy árult el bennünket, akiben feltétlenül megbíztunk, akivel megosztottuk belső életünket, lelki rezgéseinket. Talán Júdáshoz hasonlóan nem értette meg, hogy milyen csúnyán beletaposott az életünkbe. Figyeljük meg Jézus viselkedését: nem lázong, nincs dührohama, nem szitkozódik, szinte bíztatja az árulóját. Nincs rejtegetnivalója, mindent világosan lát és tud. Az apostolok kíváncsian érdeklődnek az áruló személye felöl. Talán magukban szégyellték is, hogy köztük még ilyen személy is létezhet. Egy kicsit tarthattak attól is, hogy nehogy gyanúba keveredjenek. Egyedül János az, aki egy elég világos nyomravezető jelt kap. A sötétség Júdás lelkiállapotáról is árulkodik. Júdás lelkében is sötétség volt, mert nem tudta a maga teljességében felmérni azt, amire készült. Csak eltávozás után jelenti ki Jézus: ,,Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne” (Jn 13, 31b)

   A fiacskáim kifejezés a pátriárkákra emlékeztet, akik ezzel a megszólítással búcsúztak el örököseiktől. Jézus esetében a tanítványaival létrejött szoros kapcsolatot jelenti. Ezentúl a Mester lesz a lelki atyjuk. Majd a húsvéti események fényében mérik fel ezeknek a szavaknak az igazi jelentését.

   Egy idősödő ember legértékesebb öröksége a fiai közti egység. Nem az anyagi haszon jelenti az igazi örökséget, hanem az örökösök közti szoros kapcsolat, a testvéri összetartás. Enélkül az örökség csak egy újabb átok, amely szétforgácsolja az örökösök közti kapcsolatot. Jézus öröksége a hűség, az egység és az igazi testvéri szeretet. Ez a legidőtállóbb örökség a Földön.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

 

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…