31. december, 2018Publicisztika No comments

   A családban megszeretett gyermek tíz-tizenkét évig az anya befolyása alatt növöget. 3-4 éves koráig nem tud beszélgetni, de látja anyja nyakában a rózsafüzért és megszeretteti a gyermekeit, hogy időnként megcsókolja, látja, hogy amikor megszólal a harangszó, akkor imádkoznak.

A betonra épített fészket körülveszi az erős téglából épített fal, az apa és a többi gyermek. Közös imádságba tömörülnek, s ebbe kicsi korban beveszik a gyermeket a maguk társaságába. Csodálatos, amikor halottak napján családi körben ülik körbe a nagyapának a sírját és mint a vándorló fecskék elmondják a rózsafüzért. A közös imádságnak óriási az ereje.

   Mi a templomtól nem laktunk messze. Nyári alkonyatban ott játszadoztunk sötétedésig a templom előtt, és amikor megszólalt az esti harangszó, mintha puskából lőtek volna ki úgy szaladtunk haza, mert addig nem kezdődött az esti ima, mert addig míg nem voltunk otthon nem kezdődött az esti ima. Vasárnap egy mindig maradhatott otthon tüzet ápolni, hogy az ebédrevaló elkészülhessen. Amikor hazaérkeztünk úgy köszöntöttük őt: adjon Isten részt a szent, áldott miséből.

   Régi tapasztalat, hogy az édesanya emléke a gyermekek lelkéből nem vész el soha. Példájának és tanításának nyoma nem hal ki egészen.

   Egy misszionárius mesélte, hogy ismert egy fiatalembert, akinek az apja korán meghalt és ő ottmaradt az anyjával. Az édesanya mindent megtett, hogy a fiából embert faragjon. Verejtékkel keresett kenyeréből táplálta. A félig megemberesedett fia romlott társaságba került, s láncra verve vitték a fiút a börtönbe. Több évi büntetést kapott. Szegény édesanyja már egy pár rózsafüzért elkoptatott, hogy a fia megjavuljon. Ezt a megsebzett állapotot sok év után már nem bírta, ágynak esett, amiből már nem kelt fel. Amíg még értekezni, beszélni tudott, levelet íratott a börtön igazgatójának, hogy hozzák el még egyszer a fiát rendőri kísérettel, hogy még megláthassa. Amikor megérkeztek segítettek az édesanyának a fal felé fordított fejét a fia felé fordítani. Tágra nyílt szemekkel, szó nélkül, a fiát nézte. Intett a fejével, hogy vigyék el. Visszafordult s többé már nem nyitotta ki a szemét. A fiú visszament a börtönbe. Akármilyen kemény és konok szívű volt többé már nem tudott nyugottan aludni. Az édesanya tágra nyílt szeme mindig kísérte. A börtönőr belátta, hogy eljött a fiú életében a pálfordulat. Máról holnapra kicserélődött, ezért megrövidítették a börtönbüntetését.
Keresztény testvéreim! Fogódzatok meg! Nézzetek rám! Az az aljas gonosz fiatalember én voltam. Szabadulásom után nem mentem haza, hanem a jezsuita rend kapuján kopogtattam, s azóta Isten igéjét hirdetem. A böjt a legalkalmasabb idő, akármilyen mélyre süllyedtem. Isten segítségével minden hibánkat jóvá tehetjük.

 

Forrás: Íme, az ember – Bíró János Antal OFM

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…