30. szeptember, 2019Igehirdetések No comments

   Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük.

   Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb.”

   Ekkor János vette át a szót: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.” Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”

                                                      Lukács Evangéliuma 9, 46-50

   Lukács udvariasabban mutatja be az apostolok közti versengést a többi evangélistához képest. Egy igen fontos kérdés tisztázódik le ebben a beszélgetésben. A korabeli messiás-várások egy politikai, magát felmagasztaló személyt rajzoltak le. Jézus azonban nem enged a kor elképzeléseinek, hanem sajátos módon mutat rá Messiás-voltára. Ugyanakkor egy igen fontos üzenetet akar közölni a gyermekekkel kapcsolatosan, akiket nem sokra becsültek. A gyermek a tanítványság eszményképévé változik. A gyermek mentes minden politikai törekvéstől, nem akarja uralni környezetét, engedékenyebb, ugynakkor nyitottabb az evangélium mindenkori befogadására. A legenda szerint Antióchai Szent Ignácot állította példaképként az apostolok elé. A gyermeki egyszerűségre akarta az apostolok figyelmét terelni. A tanítványság mentes kell legyen mindenféle karrierizmustól, perfekcionizmustól, uralkodhatnám vágytól.

   A közösségben reális problémát jelentett az első helyek, szerepeknek a meghatározása. Milyen mércét kell alkalmazni az elsők kiválasztásában? Jézus értelmezésében a legkisebbek, a mindenki szolgálatára igyekvők a legalkalmasabbak a keresztény közösség vezetésére. A személyes ambiciózusok, a versengések nem felelnek meg a krisztusi közösség követelményének.

   A nagyok, a hatalmasok azért nem tudnak együttműködni Krisztussal, mert saját becsvágyukat, dicsőségvágyukat keresik, de nincs meg bennük a tanítványi alázatosság.

   A második rész egy ismeretlen ördögűzőt mutat be, aki nem tartozik a tizenkettő testületéhez. Fontos volt tisztázni, hogy a testületen kívül van-e valakinek joga Jézus nevében csodákat tenni? Az elv nagyon egyszerű: aki Krisztus szellemében cselekszik, az nem lehet ellenséges magatartású személy. Itt megint a tett-következmény rendszer pozitív beállítottsága jut eszünkbe a sajátosan jézusi következtetés fényében: a jó fa jó gyümölcsöt terem. (Mt 7, 17)

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom