Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot:

   „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: »Bár láttok engem, mégsem hisztek.«

   Minden, amit a Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el.

   Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon.

   Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.”

                                                                János Evangéliuma 6, 35-40

   Nehéz segíteni egy olyan emberen, aki nem fogadja el mások segítségét. Sokan megalázónak tartják már azt is, ha segítséget kell kérjenek. Inkább magukba tartják a problémát, mert azt gondolják, hogy amúgy sem érti meg senki azt. Ezzel ellentétben Jézus mindenkinek kinyilatkoztatta az élet kenyeréről szóló tanítását. Ennek a tanításnak az alapja Jézus mennyei Atya iránti engedelmessége. Ha mindent a saját feje szerint tett volna, akkor nem tudna segíteni senkin. De mivel az Atyával egy szeretet-kapcsolatban élnek, segíteni tud az embereken. Jézus lelkileg egy nagyon fontos ajánlatot tesz mindenkinek: aki hisz Benne és az élet kenyeréből táplálkozik annak csillapodni fog a szeretet-éhsége.

   Ma sok szeretet-éhségtől gyötört emberrel találkozunk. Nem ismerik Jézust és az Ő testének a szent titkát. Csak emberektől remélték a segítséget erre, de senkitől sem kaptak semmit. A szentmisében ezt a szeretetet akarjuk kifejezni. Hálát adunk Jézusnak, hogy feláldozta értünk önmagát és ebből áldás származott az emberiség számára. Jézus alapvetése, hogy a legnagyobb szeretete annak van, aki életét adja barátaiért. Jézus életét adta mindenkiért, de ezt sajnos kevesen tudják. Sok embernek megjavulna az élete, ha tudatosítaná magában, annyira értékes, hogy a Megváltó meghalt érte. Hiszen Jézus nem akar egyet sem elveszíteni azok közül, akik az Atyához tartoznak. Nem elégszik meg küldetésének a sajátos jellegével, hanem segíteni akarja azokat, akik üdvözülni szeretnének. Az üdvösséget a lelkünkben az oltáriszentség táplálja. Ha nem volna más segítségünk Istentől, akkor is elégséges táplálék volna ahhoz, hogy lelkileg kárba ne vesszünk, hanem éljünk.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

 

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…