29. augusztus, 2019Igehirdetések A király nagyon elszomorodott bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

   Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.”

   Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.

   Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott.

   A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.”

   A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.

                                                                        Márk Evangéliuma 6, 17-29

   Máté evangélista nem takart szándéka, hogy párhuzamot akar teremteni Keresztelő Szent János és Jézus élete között. A gyermekségtörténetek sok hasonló vonást tartalmaznak. Nemcsak Jánosról írja Lukács, hogy a gyermek nőtt, lelkileg erősödött, hanem Jézusról is hasonlókat írt.

   Josephus Flavius zsidó történetírótól a következőket olvassuk róla: ,,a sivatagban élő János aszketikus életet élt, és szívesen beszélt az embereknek az isteni végítéletről.” Önmegtartoztató élevével és lelkes beszédével pozitívan hatott korának az emberére. Életének a csúcspontja az a pillanat, amikor rámutatott Jézusra, akit az Isten Bárányának nevezett. Egyik legfontosabb feladata, hogy megtisztítsa a róla kialakult téves eszméket, képzeteket.

    Lefejezése után a fejéről semmi konkrétot sem tudni. Az ereklye – tisztelők és – vadászok a mai napig is nagy rejtélynek tartják fejereklyéjének a hollétét. Több helyen is ismeretesek az ereklyéi, és mindeki a sajátját tartja az eredetinek. Tény az, hogy a testét a hagyomány szerint a mai Szebaszté területére helyezék örök nyugalomba, a negyedik században templom is épült a sírhelyére.

   Keresztelő Szent Jánost fiatalon végezték ki, de ennek ellenére nyugodtan kijelenthetjük róla, hogy teljes életet élt. Nem a kor elvárásainak akart megfelelni, hanem Isten akaratának, nem a hatalmasoknak akart tetszelegni, hanem Istennek.

   Különös tisztelet veszi körül keleten és nyugaton. A szláv népek egyik legismertebb szentje. A kereszteltek védőszentje, ugyanakkor a becsületesség, a bátor kiállás, a hajthatatlanság példaképe.

   Tőle megtanulhatjuk a mértékletességet és az őszinteséget. Egész életét az Istennek szentelte, ezért a megszentelt élet első kereszténység előtti példaképe. Jézus nyilvános működésének az elején a tanítványai közül sokan Jézushoz csatlakoztak. Nem féltékenykedett a tanítványai miatt, hanem elfogadta az előfutári feladatát. Mivel életét a tisztaság jellemezte, ezért a szűzesség eszményképének az egyik előfutára.

   Ha életünket Istennek szenteljük, akkor Keresztelőhöz hasonlóan mi is korszakalkotók, formálók leszünk. Korunk prófétái is hangsúlyozzák, hogy a megtérésre a mai embernek is szüksége van. Bármilyen körülmények közti is élnénk, nekünk is az a feladatunk, hogy fényt vigyünk a mai világba. Emeritus pápánk találóan mondja: “… egyre inkább közeledünk egy olyan kereszténységhez, amely a személyes döntésen alapul.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom