Járjatok a földön, lakjatok az égben. Ha a szeretet irányít, megtalálod minden számításodat.
                                  – Bosco Szent János

   Fogalmazd meg áprilisi imaszándékodat sms-ben, ennek a lapnak az alján bejegyzésben vagy e-mail-ben, hogy az Úr kegyelméből, együtt imádkozhassunk szándékainkra és együtt örvendjünk.

A rózsafüzér titkok a Világosság rózsafüzér tizedeinek titkai. Az imaszándékok erre az alkalomra a következők:

1. Add, Urunk, hogy társukat őszintén kereső testvéreink megtalálják, akit nekik rendeltél! Kérünk, Urunk, áldj meg minden jegyespárt!
2. Áldd meg, Urunk, mindazokat, akik elveszítették párjukat, házastársukat, jegyesüket! Éreztesd meg velük, Urunk, vigasztalásodat!
3. Segítsd, Urunk, a fiatalokat, hogy tudásuknak megfelelő munkahelyet találjanak szülőföldükön, hogy megalapozhassák jövőjüket!
4. Áldd meg, Urunk, a ,,Zord idők csillaga” című film szervezőit és résztvevőit, hogy neked tetszően lássák el feladatukat!
5. Itt személyes imaszándékainkat visszük elődbe, Urunk, de legyen meg a Te akaratod a mi eletünkben!

   Áldjon és őrizzen meg az Úr, legyen áldás és öröm munkádon!

   Hálát adunk Urunk, minden jótéteményedért amit az utóbbi időben megtapasztaltunk! Urunk, köszönjük ránk fordított áldásodat!

   Közbenjáróik a Magyarok Nagyasszonya, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király, Árpádházi Szent Erzsébet, Szent Imre herceg, Boldog Batthyány Strattmann László, Boldog Scheffler János püspök, Boldog Bogdánffy Szilárd püspök, Boldog IV. Károly király és Boldog Salkaházi Sára. Imáinkért való közbenjárásra kérjük Isten szolgája Márton Áron püspök atyát is.

   Itt más személyek imaszándékát is beküldheted az ő kimondott kérésükre. Az Úr hallgassa meg kéréseinket, őrizze családjainkat, vezesse cselekedeteinket, szabadítson meg függőségeinktől, oltalmazza szeretteinket és áldja meg munkánkat! Tudja a mi Mennyei Atyánk, hogy melyikünknek mire van szüksége. Köszönjük a bizalmat!

   Ha az imaszándékokat ennek a lapnak az aljára küldöd be bejegyzésnek, érvényes e-mail cím kötelező, a név állhat csupán kezdőbetűkből, vagy lehet csak keresztnév illetve becenév. Biztosítunk, hogy e-mail címed és neved nem válik publikussá.

Comments

Még senki sem szólt hozzá.

Név:
E-mail:
Honlap:
Hozzászólás:
 Add your comment 
Keresés a honlapon…
Olvass tovább…