10. január, 2019Igehirdetések No comments

   Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.

   Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.”

   Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.

                                                             Lukács Evangéliuma 4, 14-22a

   Jézus életének legfontosabb állomásait a Szentlélek jelenléte határozza meg. A Lélek indítására megy ki a pusztába, és a Lélek vezeti el a názáreti zsinagógába. Izajás próféta jövendölését olvassa fel, amelyet önmagára alkalmaz. Ezáltal meghatározza küldetésének vezérvonalait. Elsősorban az örömhírt hívatott terjeszteni, utána pedig a lelki rabságban élőknek hoz szabadulást. Általa beköszönt Isten kegyelmének az új korszaka.

   Milyen fontos volna nekünk is, hogy mindennapjainkban az Úr Lelke vezéreljen. Terveink akkor nem mennének füstbe, nem kellene állandóan a bizonyítási kényszerünket kövessük. A Szentlélek megszabadítana minket a kényszerektől és az elvárásoktól. Tanulmányok már bizonyítják, hogy a kényszer alatt végzett munka, illetve feladat kiégéshez vezet. A kényszer kelepcéjébe esett egyén már nem azt teszi, ami boldogságát növeli, hanem mindig bizonyítani akar másoknak. Ez azonban zsákutcához vezet. Jézus a Szentlélek utasításaira hallgat és ezért könyvelheti el magának a sikereit. Nem a saját álmait, vagy mások elvárásait kergeti, hanem a legjobb tanácsadóra, illetve ügyvédre hallgat.

   Másik veszély, amikor ösztöneinkre hallgatva cselekszünk. Ilyenkor nem az Isten fiainak a szabdságában döntünk, hanem saját ösztönös vágyainkra. A vágyaink túlszárnyalhatják képességeinket, illetve függővé tehetnek minket. Egyedül az Isten Lelke tudja kibontakoztatni életünket, tudja megadni cselekedeteink igazi értelmét.

   A názáreti zsinagógában sokan elcsodálkoztak Jézus szavain. Akik a Lélek szavára hallgattak, azok közelebb kerültek Istenhez és embertársaikhoz. Azok, akik a közvéleményre vagy saját véleményükre hagyatkoztak, nem tudták elfogadni Jézus személyét, valami nagyobb csodát, nagyobb prófétálást vártak el. Ezzel szemben egy ősi próféciának a megvalósulását kellett volna elfogadják, ehhez azonban nem volt elég belátásuk, sem elég nyitottságuk. Saját terveiknek és elképzeléseiknek voltak a rabjai. Jézus szavai és a Szentlélek jelenléte nem hatotta át életüket, továbbra is felszínesen ítélték meg Isten feltárulkozását.

   Ki az életemnek a legfőbb tanácsadója? Kinek az üzenetére szoktam szívesebben figyelni? Mi határozza meg cselekedeteimet? A pillanatnyi ösztöneimre hallgatok, vagy Isten Lelke vezérel döntéseimben?

T. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…